Frissültek a cigányság integrációjával kapcsolatban megfogalmazott dilemmáinkra érkező válaszok, nemrég Kerényi György is megosztotta velünk nézeteit. A Facebook-on a Cigányok és magyarok csoport oldalán olvashatjátok immár 5 a téma iránt elkötelezett személytől az üdítő gondolatokat.

Nahalka István (ELTE PTK Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense),

Balázs Zoltán (Századvég főszerkesztő, Széchenyi I. Szakkollégium alapítványi elnöke, Kiváló Tanár díjasa),

Kerényi György (egykor Rádió C, jelenleg MR1 főszerkesztő),

Nyírő András (egykor index.hu főszerkesztő),

Antal Dániel (az egykori Magyar Vasúti Hivatal elnöke, Társadalomelméleti Kollégium tagja)

http://www.facebook.com/topic.php?topic=7976&post=44291&uid=48993082265#/topic.php?uid=48993082265&topic=7976

Csatlakozz  a csoporthoz és vitatkozz a valós problémákról!

A konferencia harmadik előadója, Dr. Szentpéteri Nagy Richárd, jogász és politológus, a BCE-KIK Alkotmányjogi tanszékének adjunktusa az állami szerepvállalást a jelenlegi válságból kiindulva vizsgálta.

Véleménye szerint Magyarország még mindig a „rendszerváltó project” válságától szenved, s elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor az összes alrendszer (egészségügy, társadalombiztosítás, stb.) a tönk szélére került. A magyar állam egyszerűen nem működik, s ezért az alkotmány alapjában véve hibás felépítése okolható.

A magyar politikai és parlamenti kultúra valaha az európai élmezőnybe tartozott, s a parlamentáris rendszer nagyon is jól működött itthon, de a legutóbbi 1949. évi XX. törvény, a Magyar Köztársaság alkotmánya, komoly szövegezési és parlamentáris hiányosságoktól szenved. A működésképtelenségnek több kézzelfogható jele van, s az aktuálisak közül merítve:

o         A Legfelsőbb Bíróságnak hónapok óta nincsen elnöke. A köztársasági elnök jogköre az elnök jelölése, de az alkotmány nem tartalmaz jogi vészmegoldást arra az esetre, ha a parlament nem fogadja el a jelöltet.

o         Míg más európai országokban az államfő jogköre a parlament feloszlatása, hazánkban azt a parlamentnek saját magának kéne megtennie. Ez nyilvánvalóan egy életképtelen megoldás, hiszen az országgyűlésnek nem érdeke önmaga megsemmisítése, így azt sosem fogja megszavazni.

o         Hazánkban népszavazást írnak ki olyan kérdésekben, melyek sehol Európában nem kerülhetnének arra a sorsra, hogy a közvélemény döntsön felőlük (vizitdíj), ugyanakkor nem lehet szuverenitást érintő ügyekben népszavazni, ami pedig a néptől ered.

o         A fentiek fényében a törvényhozó hatalom megkettőződik, megoszlik a parlament és a nép között. A nép kvázi törvényhozó hatalom lett (a népszavazás érdemben befolyásolta az egészségügyi reform sorsát), a parlament pedig alkotmányozó hatalom. Az alkotmány 2/3os törvény, így ha a kormánypárt parlamenti többséggel rendelkezik, kedvére módosíthatja az alkotmányt, mely komoly fenyegetésként áll előttünk. Bár elviekben minden lehetséges, azért a gyakorlatban sem az 1991.évi 1. törvénytervezet sem a 2001.évi 1.törvénytervezet nem tudott alkotmánymódosítást kieszközölni.

 Összességében megállapítható, hogy az állam nem működik, nem csak hogy az államcsőd szélén, de már nyakig benne van. Előadónk érdekes párhuzamot vont Argentína és Magyarország között: mielőtt Argentína államcsődöt jelentett, gazdasági mutatói sokkal jobbak voltak, mint hazánké. Magyarország számára egyetlen járható út maradt, ha megtagadja az adósság kifizetését, s államcsődöt jelent.

Bánkuti Anna és Tózsa Réka

Magyary Zoltán Szakkollégium

A konferencia második előadója Dr. Egedy Gergely (BCE-KIK Társadalomtudományi Tanszék vezetője) volt, aki nem kizárólag szociológiai megközelítésből vizsgálta az állam szerepvállalását, hiszen ezen a területen a különböző diszciplínák szorosan összefonódnak.

Az előadó szerint elsősorban azt kell vizsgálni, hogy milyen új kihívások előtt állnak a mai nemzetállamok. A válasz nem meglepő: a legfontosabb és legnagyobb volumenű kihívás a globalizációs folyamat, és természetesen annak következményei. Mindez elsősorban a hagyományos nemzetállamok kihívásaként jelentkezik.

Ennek kapcsán felmerül a kérdés: beszélhetünk-e egyáltalán szuverén nemzetállamról? A globalizációs folyamat ugyanis éppen a szuverén állam elemi részeit kérdőjelezi meg és mossa alá. Melyek ezek és milyen kihívások érik őket?

1. A gazdasági rendszer: kialakulóban van a világgazdaság centralizált központi rendszere, így a nemzetállamok hagyományos gazdaságszervező funkciója lassan eltűnik. A legfontosabb és legnagyobb forgalmat bonyolító gazdasági egységek átkerülnek a nemzetek feletti multinacionális cégek kezébe. Ráadásul az állam már nem képes követni a pénz- illetve tőkemozgásokat sem.

2. Nemzetbiztonság: az államok döntő többsége többé nem képes arra, hogy megvédje a saját területét és lakosságát (pl.: interkontinentális rakéták fenyegetése)

3. Információk és eszmék áramlása: a globális kommunikációs hálózatok fölött sem gyakorolhat kontrollt az állam; ráadásul ezek nyilvánvalóan nem a nemzetállamok felé lojálisak.

4. Az integrációk növekvő szerepe: a nemzetállami szuverenitásból egyre többet adnak fel önként az államok, és ezzel a szupranacionális szint megerősödik (döntéshozatali jogkörök átadása, stb.).

Más irányból megközelítve beszélhetünk a nemzetállamok kétszintű kihívásáról is:

1. A szupranacionális szint kihívása: az integrációk növekvő szerepéről már korábban szóltunk.

2. A szubnacionális szint kihívása: a regionális mozgalmak térnyerése egyre szembetűnőbb, hatásuk az államra nyilvánvaló.

A fentiekben bemutatott folyamatok az egyes kormányzatokat is új kihívások elé állítják. Ennek nyomán egy új kormányzás-felfogás látszik körvonalazódni. Ennek bemutatására szolgál a következő táblázat:

Ennek a felismerésnek a nyomán alakult ki a „good governmence” koncepció, amely a hagyományos államot mindinkább kikapcsolja, visszaszorítja: közszolgáltatások privatizálása mellett érvel (neoliberális gondolkodás visszatérése). Governmence without government = állam nélküli kormányzás. Az állam feladata itt mindössze annyi, hogy megteremtse a kormányzás feltételeit.

Ezzel a koncepcióval szemben érvényesül a „good government” koncepció: ebben a szemléletmódban az állam nem csak feltételeket teremt a kormányzáshoz, hanem a kormányzás feladatát is magára vállalja. Elsődleges feladata a közérdek érvényre juttatása, ez pedig egy erős, aktív, intelligens állam meglétét feltételezi.

A két koncepció közötti választás végső soron értékrendbeli választást jelent, hiszen más szempontok szerint ezt a választást minden kétséget kizáróan alátámasztani nem is lehetne. Elmondhatjuk, hogy Egedy tanár úr a voksát egyértelműen az utóbbi koncepció mellett teszi le, erős és aktív államra szükség van, különösen egy olyan válsághelyzetben, amellyel napjainkban nézünk szembe.

Rehák Eszter

Magyary Zoltán Szakkollégium

Vitaest lesz Elitek újratermelése a magyar közoktatásban címmel március 26-án, csütörtökön az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium szervezésében.

Célunk, hogy szakértőink segítségével beszélgessünk a közoktatás egyenlőtlenségeiről, tágabban a nagyobb oktatásügyi folyamatok által a helyi szinten létrehozott változásokról. Ennek keretében szó lesz a szabad iskolaválasztásról, mint a rendszerváltás egyik vívmányáról, a decentralizációs folyamatok hatásairól, az oktatásfinanszírozás módozatairól, anomáliáiról illetve az egyenlőtlenségek területi kialakulásáról is.

Meghívott vendégeink: Berényi Eszter, Berkovits Balázs, (az Iskolarend című kötet szerzői), Imre Anna (OKI), Hermann Zoltán (MTA)

Időpont: Március 26, 18:00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, TÁTK Könyvtár előtt

Zöld könyv A MAGYAR KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSÁÉRT 2008

Szerkesztette: Fazekas Károly, Köllô János Varga Júlia

 http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/images/ZKTartalom.pdf

 „Az irányítás decentralizálása nem járt együtt a döntésekhez szükséges szakértelem megsokszorozásával, az iskolafenntartók különböző anyagi lehetőségei miatt mar az iskolába lépéskor nagy a különbség a tanulási feltételek között, a szabad iskolaválasztás is tovább növelte az iskolák közötti különbségeket.”

 „A különböző eredetű hátrányok között az iskola nem tesz különbséget, nem kerül sor a lemaradások okainak feltárására, a differenciált fejlesztésre és a hátrányok kiegyenlítésére. Ennek következményeként az induló szint nagyreszt meghatározza a későbbi eredményeket. Jelentős a lemorzsolódás, általános gyakorlattá vált a valamilyen okból — főleg a támogató családi környezet hiányból fakadóan — gyengébben teljesítők elkülönítése, külön osztályokba, iskolákba sorolása. Ennek következtében a magyar iskolarendszer a fejlett országok rendszerei közül a leginkább szelektív.”

 „A homogenizálás társadalmi, szociológiai következményei kezdettől fogva, kutatásokkal megalapozottan folyamatos elutasításban részesültek. Olsen például ezt írta: „amikor a tanulókat képesség szerinti osztályokba helyezzük, szegregáljuk, akkor intellektuális gettókat hozunk létre, amelyek párhuzamosak a szociális gettókkal, legyen az a gettó akár a Park Avenue-n, akár a Harlemben” (OLSEN, 1971). Hosszú ideig tartotta magát az a meggyőződés, hogy a homogenizált osztályok ebből a szempontból ugyan kifogásolhatók, de homogenitásuknak köszönhetően eredményesebb képzést tesznek lehetővé. A kutatások már a hatvanas években bebizonyították, hogy ez nem igaz. Ha összehasonlítjuk a szétválogatott tanulókkal (homogén osztályokkal) és a heterogén osztályokkal működő iskolák tanulóinak eredményeit, akkor a különböző kutatások végeredményeként kimondható, hogy a homogenizált osztályokkal működő iskolák nem eredményesebbek (HILLSON–HYMAN, 1971).”

 „Az iskola továbbra is tananyagközpontú, a tanári munka leginkább csupán a tananyag közvetítéséből, „leadásából” áll. A gyermekek — tekintet nélkül előzetes tudásukra, fejlettségükre — többnyire ugyanazt, ugyanannyi ideig tanulják. A szükséges készségek kifejlesztése — az elért szinttől függetlenül — abbamarad, amikor lejár a rá szánt idő, így a gyermekek különböző szinten fejeznek be egy-egy tanulási szakaszt, és ennek megfelelően eltérő felkészültséggel és eséllyel látnak hozzá a következő tanulási feladatokhoz.”

 „Az iskolába lépők ötévnyi fejlettségbeli különbségei a 10. évfolyam végéig duplájára nőnek. A legkevésbé fejlett tízedikes tanulók átlagos értelmi fejlettsége az ötödikes tanulók átlagos fejlettségének felel meg. A legfejlettebb tízedikesek átlagos értelmi fejlettsége pedig a 20-21 éves népesség átlagos fejlettségének.”

 „Gondoljunk az általános iskolából túlkorosként lemorzsolódó fiatalokra és

a jeles-kitűnő 16 éves gimnazistákra!”

 „Egy korábbi vizsgálat eredményei szerint (NAGY, 1974) az első évfolyamon és a nyolcadikon elért eredmények között a korreláció 0,86.”

 „(…) jelenleg egyetlen alapképesség, az értő olvasás optimális elsajátítását sem tudjuk megoldani a 8. évfolyam végéig. A 8. évfolyamból kilépő tanulók mintegy negyede funkcionális analfabéta.”

 „Az egyik leggyakrabban hangoztatott oktatáspolitikai cél az esélyegyenlőség javítása, és az ország valóban jelentős összegeket áldoz a szelekció, a szegregáció következményeinek kezelésére. Ugyanakkor számos törvényesen engedélyezett, sőt támogatott mechanizmus van a magyar közoktatásban (például a tagozatos osztályok és a középiskolai felvételi vizsgák rendszere), amely létrehozza, illetve fenntartja az iskolák és az osztályok közötti különbségeket, amelyek nyíltan vagy burkoltan, de mindenképpen bizonyíthatóan a tanuló családi háttere szerinti elkülönítéshez vezetnek.”

 „A magyar iskolarendszerben együtt élnek a szelekciós-szegregációs mechanizmusok, amelyek következtében világviszonylatban is kiemelkedően nagy különbség alakul ki az iskolák között. Ezek a tények már évek óta ismertek, és az ezzel kapcsolatos hivatalos sajnálkozás együtt él a középiskolai felvételi vizsgák ugyancsak hivatalos előírásával. Az első PISA-eredmények 2001. évi nyilvánosságra kerülése óta lényegében semmi nem történt a szelekció egyik fő terepének felszámolása, a középiskola-típusok egységesítése vagy legalább egymáshoz közelítése érdekében.”

 „Az egységes, nem szelektív iskolarendszerben bárki azonos eséllyel kerülhet be az egyes intézményekbe, a rendszer nem helyezi tartósan külön iskolákba, osztályokba, csoportokba a különböző családi hátterű tanulókat. Heterogén összetételű iskolák, osztályok jönnek létre, amelyek a különböző hátterű tanulóknak egységes tanulmányi és szocializációs teret biztosítanak. Az egységes szervezeti (iskolai, osztály) kereteken belül vagy azokat kiegészítve valósul meg a tanulók egyéni, differenciált fejlesztése, adott esetben hátrányaik kiegyenlítése vagy speciális tehetségeik kibontakoztatása.”

 „A szelektív rendszer fenntartása mellett leggyakrabban hangoztatott érv az, hogy szükség van az átlagosnál jobban képzett szűk rétegre, amelynek igényeit így, a lassabban és nehezebben tanulóktól elkülönítve lehet a legjobban kielégíteni.

Ezt a megfontolást az adatok nem támasztják alá. Egyrészt a szelektivitás hatásainak elemzésével kapcsolatos kutatások eredményei szerint a tartós elkülönítés és homogén csoportok létrehozása nem a leghatékonyabban segíti a tehetségeseket. Másrészt nemzetközi összehasonlításban nemcsak a magyar tanulók átlagos teljesítményei maradnak el a várakozásoktól, hanem még a legjobban teljesítők aránya is alacsonyabb más országokéinál.”

 „A magyar iskolarendszer település-földrajzi szempontból rendkívül tagolt. A népesség közel ötöde él a fővárosban, másik ötöde pedig olyan kis falvakban, ahol az egy iskolai osztályt megtöltő gyermeknél is kevesebb születik. Ezeket a feltételeket figyelembe véve, nagyon változatos rendszereket kell létrehozni ahhoz, hogy az esélyeket kiegyenlítve, minden gyermek eljuthasson a középiskola iskolák hálózatának kialakítása, együttműködési rendszerének fejlesztése. Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a kisebb iskolák tanulói együtt léphessenek tovább a következő iskolafokozatokba. Az iskolák ne válogassák, hanem befogadják a környezetükben élő, hozzájuk jelentkező tanulókat. Mindenfajta szelekciót és szegregációt kizáró haladási utakat kell biztosítani, amelyek minden egyes tanuló számára felkínálják az optimális fejlődés lehetőségét.”

 „Az elit és különösen a középosztály, beleértve az alsó középosztályt is, csaknem teljes egyetértése abban, hogy gyermekeik lehetőleg ne járjanak olyan óvodákba, iskolákba, osztályokba, ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű és különösen a roma tanuló, mert ez csak rossz hatással lenne rájuk, és akadályozná képességeik minél teljesebb kibontakoztatását. Ennek érdekében igen erőteljes nyomást tudnak gyakorolni a közoktatási intézményekre, olykor még azzal is, hogy gyermeküket másik iskolába, sőt másik település iskolájába viszik.”

 „Az oktatás eredményességét nem a ráfordításokon kell lemérni. Nemcsak az erőforrások mennyisége, hanem az összetétele és megfelelő felhasználása is lényeges. Az oktatás erőforrásait el is lehet pazarolni. A hatékonysági szemlélet egészen más: összefüggést próbálunk teremteni a ráfordítások és az eredmények között. A megfelelő működés: az eredményes működés.”

Vitaest az állami szerepvállalás kihívásairól a Magyary Zoltán Szakkollégiumban február 23-án.

De a miénk… programsorozat keretében az állam feladatairól folytatott diskurzust Takács Albert (BCE-KIK, korábbi igazságügyi és rendészeti miniszter) tanár úr jogi megközelítésű vitaindítója nyitotta meg. A rendkívül impresszív és gondolat kovácsoló előadás számos kérdést hagyott nyitva az érdeklődő közönség számára.

Az állam feladatait vizsgálva Tanár úr abból indult ki, hogy az állam egy fikció. Egy mesterséges absztrakció, mely tulajdonképpen nincs. Amennyiben azonban mégis létező „valami” leginkább egy szemétdombhoz hasonlítható, melyre oly sok minden rakódott a történelem folyamán, folyton-folyvást növelve méretét. Eszmék, ideológiák, nézetek és egyebek hagyták rajta újra, illetve újra nem hasznosítható maradványaikat. Ezen „szemétdombnak” végeredményben három feladata különíthető el.

Először is, mint közhatalommal rendelkező entitásnak gondoskodnia kell a biztonságról. Ezzel kapcsolatban Tanár úr a minimális állam túlhajszolt igényére mintegy reflektálva megjegyezte, hogy az államnak igenis van egy szükséges hatalmi mennyisége, mely elengedhetetlen ezen, Hobbes társadalmi szerződés elméletéből levezethető kötelezettségének teljesítéséhez.

Az állammal szemben támasztott második követelmény, a társadalom részéről megnyilvánuló igazságosság igénye. Az igazságosság ugyanis a közfeladatok révén valósul meg, melyek konkrét tartalma koronként változott. Ezzel kapcsolatban napjainkban megfigyelhető tendencia a közfeladatok szolgáltató jellegének kidomborítására irányuló, egyre erősebben jelentkező igény a fogyasztói társadalom részéről. A szolgáltatások biztosítása pedig nyilvánvalóan bizonyos, nem feltétlenül kis mennyiségű apparátus létét feltételezi, szükségelteti. A gondolatmenet ezzel át is vezet az állam Tanár úr által vázolt harmadik feladatához az önfenntartáshoz, amely szükséges, de mértéke megkérdőjelezhető, hiszen a történelem folyamán annak lehettünk tanúi, hogy az állam saját mítoszának fenntartására egyre nagyobb kapacitását fordítja.

A problémát az eszmék túlhajszolása jelenti. Jelen erkölcsi válságra is utalva Tanár úr a demokratikus eszmét emelte ki, mint korunk démonját, érzékeltetve, hogy azon jelszó alatt, hogy a többségi döntés „mindent” legitimál, azok tartalmatlanná válnak, a közmegegyezés révén gyakran erkölcsi tartalmuk teljesen elvész. Nem hiába korunkban magukat politikusnak aposztrofáló vezetők állnak az államok élén, az arra érdemes erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen államférfiak helyett, akiknek az ideáját mára „csak” történelmi léptékű szerzők művei őrzik.

Az állam feladatait áttekintve megállapítható, hogy ma már teljesítőképessége határait feszegeti. Míg a főfeladatának tekinthető biztonság megteremtésére, a bizonytalan helyzetek csökkentésére eszközei egyre kevesebbnek bizonyulnak, addig szolgáltató jellegű feladatai túlterjedtek. Ezáltal a modern állam alapeszméje, a szabadság elveszni látszik. A fentiek tekintetében az is belátható, hogy a kicsi állam lépten-nyomon hirdetése a demagógia eszköze. Az államot úgy kell elképzelni, mint egy egységes gépezetet, amelyből nem lehet csak úgy mindenféle meggyőződés hatására alkatrészeket kidobálni, - mondván, hogy felesleges, - mert az egész szerkezet működésképtelenné válik. Amennyiben nem működik hatékonyan, úgy az egész működését újragondolva lehetséges a változtatás, alaposan átgondolva annak működésre gyakorolt hatását.

 Ezen újragondolást sürgeti a demokratikus, alkotmányos nemzetállamok részéről a napjainkat átható többszegmensű válság. Hiszen, egyelőre úgy tűnik, hogy ezen államok saját eszközeik elégtelensége révén a nem demokratikus országokat hozzák ki győztesen az eszmék globális versenyfutásából. Avagy, az általuk életre keltett és táplált „szörnyeteg”, a globalizáció a nemzetállamok alkonyát hozza, számtalan kérdést nyitva az állam feladatával kapcsolatban is, a közeli és távoli jövőre vonatkozóan egyaránt, megválaszolását a soron következő generációkra bízva.

Sugár Eszter

Magyary Zoltán Szakkollégium

Roma-program. Hogyan feledkezünk meg arról, újra és újra, hogy a cigányság
hat-hétszáz éve él velünk együtt? Hogy a 14.-15. század óta hasznos tagjai
voltak a magyar társadalomnak.. A görögök és örmények mellett a középkor
mozgékony hazai kereskedőiként járták az országot. Kovácsmesterek,
fegyverkovácsok, rézművesek, fazekasok, vályogvetők voltak. Szükség volt
rájuk. Aztán az államszocializmus segédmunkások szürke tömegévé gyúrta őket,
majd a rendszerváltás után kialakuló gazdasági rend elvette tőlük a munka és
a tisztes megélhetés lehetőségét.

Szakértők hosszú idő óta vitatkoznak azon, hogy ebben az országban, amelyben
annyi nép, nemzet fiai keveredtek össze s éltek többé-kevésbé békességben
együtt a századok során, a cigányság hogyan s miért rekedt kívül az
úgynevezett többségi társadalmon. A válaszok, hipotézisek felsorolása
helyett itt most inkább azt kérdezem meg, hogy mit kellene tenni annak
érdekében, hogy a cigányság megtalálja a maga helyét a magyar társadalomban.
Nem vagyok szakértője a kérdésnek, így inkább csak néhány esetleges teendőt
említek meg. 

Ahhoz aligha férhet kétség, hogy -- nem utolsó sorban a kisebbségeket/
bevándorlókat integráló holland, német, angol, svéd, amerikai programok
tanulságai alapján -- végre valahára átfogó programra volna szükség e téren.
++ Nem tudom, hogy például hogyan állnak a mikrohitelekkel kapcsolatos
kezdeményezések; nem lehetne nagyon alaposan átgondolva egy komoly országos
programot beindítani? ++ Nem tudom, hogyan áll a földhöz juttatás programja.
Nem lehetne úgy megszervezni, hogy esélye legyen a sikernek? (Csak
zárójelben jegyzem meg, hogy egy császári-királyi rendelet értelmében már
1761-ben "telket" kellett (volna) adni a Habsburg birodalomban élő
cigányoknak (miközben Nyugat-Európában még folyt a vad cigányüldözés; a
cigány-holokauszt nem 1944-ben kezdődött). ++ Nem tudom, hol tartanak azok a
kísérletek, amelyek - az angol, holland, svéd, német kísérletekhez hasonlóan
- valamiféle autonómiát biztosítanának a különböző cigány közösségeknek,
lehetővé tennék hagyományos kultúrájuk s részben akár életformájuk
megőrzését, de közben azért bekapcsolnák őket - komoly versenyképességgel --
a modern társadalom struktúrájába, hálózataiba. ++ Nem tudom, nem lehetne-e
tanulni a "pozitív diszkriminációval" kapcsolatos amerikai kísérletekből?
Nem lehetne-e a közigazgatásban számarányuknak megfelelő, vagy annál
valamivel nagyobb mértékben helyet biztosítani neki? ++ S miért nincs a
kormányban legalább egy roma származású miniszter?

"Széles réteg az egyetemisták körében, akiknek semmi elképzelésük sincs a jövőjükről..."

Január 27-én került megrendezésre a Simonyi Károly Szakkollégium által szervezett beszélgetés, melynek témája „A magyar szakemberképzés jövője” volt.  A beszélgetés meghívott vendégei között szerepelt dr. Vajta László, a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának a dékánja, illetve Rónai Balázs, az Abesse informatikai tanácsadó zrt. vezérigazgatója. 

A beszélgetés során az előadók egyetértettek abban, hogy a munkára való felkészülést már az egyetemi időszakban el kell kezdeni, és súlyos probléma az egyetemi hallgatók körében az alulmotiváltság.  

Dr. Vajta László szerint van egy olyan széles réteg az egyetemisták körében, akiknek semmi elképzelésük sincs a jövőjükről, és komolyabb elmélyedés nélkül teljesítik az egyetemi kötelezettségeiket. Szerinte olyan az egyetemi rendszer, hogy sajnos nem lehet kiszűrni az ilyen hallgatókat, és ők is diplomát fognak szerezni, de az már kétséges, hogy mennyire fogják emelni az ország versenyképességét. Továbbá az egyetem által átadott tudást növelik a tanszékek által hirdetett kutatásokba, projektekbe való bekapcsolódás is, ami szintén teljes egészében a hallgatókon múlik. 

Rónai Balázs hasonlóan gondolkodott, mint Vajta László, de kiegészítette a gondolatmenetet azzal, hogy az egyetemnek fontos szerepe van abban, hogy a felvett hallgatókból mérnököt alakítson ki, tehát hogy a színvonalas oktatók segítségével sikeresen átadják a mérnöki szemléletet. Továbbá kiemelte még, hogy az egyetemi közéletben való részvétel nem csak magának a hallgatónak a személyes fejlődését segíti, hanem az állásinterjún is referenciának számít. 

Tirják Márk

Simonyi Károly Szakkollégium

"A politika, a közösség ügyeinek megbeszélése..."

A ...de a miénk – Magyarország 2030 beszélgetéssorozatot azzal a céllal kezdtük el, vidéki és budapesti szakkollégisták, hogy egy másfajta közéleti diskurzust teremtsünk meg, mint amely ma jellemző. Azt gondoljuk, a politika, a közösség ügyeinek megbeszélése nem utálni való és megvetendő tevékenység, hanem izgalmas és – ilyen egyszerűen – tökjó dolog. Hiszünk benne, hogy a szakkollégiumok által az elmúlt évtizedekben felhalmozott erkölcsi és szakmai tőke lehetővé teszi, hogy az elfogultság vádjaitól mentesen, a társadalmi problémákra a társadalomtudományok által adott válaszlehetőségek ismeretében tudjunk kérdéseket feltenni és a válaszokon gondolkozni a Magyarország előtt álló legnagyobb kihívásokkal kapcsolatban.
Úgy gondoljuk, hogy az ország egyik legnagyobb megoldandó problémája a romák integrációja, ezért a romák kérdéskörével kezdjük el a beszélgetést.

OKTATÁS
1.
Diagnózis. A romák már az általános iskola kezdeti éveiben is óriási nyelvi-szocializációs hátránnyal rendelkeznek. Ez egyrészt nagyon korai fejlődési szakaszban konzerválja lemaradásukat, másrészt rengeteg konfliktust generál a többségi társadalommal, amelyet az oktatási intézmények és a helyi közösség vezetői nem tudnak kezelni.

Hogyan számolható fel romák nyelvi-szocializációs hátránya? Kell-e például az önkormányzatokat minden óvodás korú gyermek számára óvodai hely fenntartására kötelezni? Helyes út-e az óvodába járás kötelezővé tétele?

2.
Diagnózis. Jellemző jelenség Magyarországon, hogy az általános iskolákban a romákat akkor is fogyatékossá minősítik, ha valójában értelmileg nem visszamaradottak.

Hogyan biztosítható az, hogy minden gyerek számára a közoktatás egységes minőségben legyen elérhető? Hogyan előzhető meg a roma gyerekek fogyatékossá minősítése?

3.
Diagnózis. Magyarországon jellemző jelenség, hogy a legelőnyösebb helyzetű térségekben, a legtehetségesebb emberanyagot oktatják a legjobb tanárok, ahelyett, hogy a legnagyobb pedagógiai munkát igénylő gyerekekkel foglalkoznának. Így a hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeket – s így a romák többségét – az óriási infrastrukturális hátrány mellett a kontraszelektált tanárállomány is sújtja.

Hogyan lehet elérni, hogy a hátrányos helyzetű térségekbe ne a leginkább kontraszelektált pedagógusok kerüljenek?

4.
Diagnózis. A tanárképzés sajnos nem készíti fel a jövendő tanárokat a hátrányos helyzetű gyerekek problémáinak kezelésére.

Hogyan lenne érdemes átalakítani a tanárképzést, ha át kell? Hogyan érdemes rendszerszerűen kezelni a gyerekek magatartásproblémáit?

5.
Diagnózis. A hátrányos helyzetű és cigány fiatalok gyakorlatilag teljesen kiszorulnak a felsőoktatási intézményekből, amely a középosztályosodás és mobilizáció legfontosabb csatornája.

Hogyan lehetséges a mobilizáció erősítésére? Szükség van-e pozitív diszkriminációra: pénzügyi támogatásra, vagy akár kvótára?


MUNKAERŐPIAC
1.
Diagnózis. A romák körében a munkanélküliség az egyéb társadalmi csoportok vonatkozó adatainak sokszorosa. A stabil és rendszeres munka hiánya lehetetlenné teszi normális életszínvonal elérését és egyben a szegénység kultúrájának kialakulását okozza. A romákat dupla hátrány sújtja: képzetlenségükhöz rendszeres diszkrimináció is társul.

Milyen eszközökkel lehet küzdeni a munkaerőpiaci diszkrimináció ellen?

IDENTITÁS
1.
Diagnózis. Magyarországon önbevallás útján dől el, hogy ki roma. Ez megnehezíti a specifikusan a cigányoknak szóló társadalompolitikai programok elindítását, hiszen senkitől nem lehet megtagadni a programban való részvételt, aki romának vallja magát.

Hogyan kerülhetők el az ilyen típusú visszaélések?

2.
Diagnózis. Az adatvédelmi törvények nem teszik lehetővé, hogy a cigányokról adatot gyűjtsenek az állami szervek és a kutatók.

Helyes-e, hogy nem lehet specifikus cigányadatokat gyűjteni? Milyen célokkal legyen szabad adatokat gyűjteni a cigányokról?

3.
Diagnózis. A romák médiareprezentációja torz és az előítéletek erősödését okozza.

Hogyan lehet elfogulatlan romaképet a médiában megjeleníteni?

4.
Diagnózis. A kisebbségi érdekvédelem nem megfelelő, nem tudja megakadályozni a diszkrimináló állami és önkormányzati intézkedéseket és nem tudja elérni, hogy a politikai elit napirenden tartsa a romák társadalmi integrációjának problémáit.
 

Kívánatos-e, hogy a többségi társadalom támogassa a roma önszerveződést? Ha igen, hogyan?
 

MULTIKULTURÁLIS MAGYARORSZÁG
1.
Diagnózis. Magyarok és romák úgy élnek együtt ebben az országban, hogy nem alakítottak ki közös magyar-roma identitást, s a közösségek egymásról való tudása aszimmetrikus.

Szükség van-e, s ha igen, milyen eszközökkel a tudatos magyar-roma identitáspolitizálásra? Szükség van-e az oktatás különböző szintjein roma történelmet és kultúrát oktatni nem roma diákoknak?

2.
Diganózis. Nagyon szűk az a roma intellektuális-gazdasági elit, amely egyrészt szerepmodell lehetne roma fiataloknak, másrész a roma közösségek felemelését tűzni zászlajára.

Szükség van-e specifikus roma elit oktatási intézmények létrehozására? Szükség van-e az elitpozíciók eléréséhez szükséges értelmiségi pályákon és a köztisztviselői munkakörökben a romák pozitív diszkriminációjára?

Csatlakozz a "CIGÁNYOK ÉS MAGYAROK - Together forever" csoporthoz, és segíts válaszokat keresni:

Kertesi Gábor, a Rajk László Szakkollégiumban tartott előadásában az iskolázottsági lemaradás újratermelődését jelölte meg fő problémaként.

Az iskolai lemaradás újratermelődésének okai:

• Az iskolázatlan munkaerő piaci értékvesztése

• A területi egyenlőtlenségek növekedése

• Diszkrimináció a munkaerőpiacon

• Szegregáció az iskolában

Az előadó ezután az eddigi mérések alapján tett megállapításokat.

A romák felzárkózásának lehetünk tanúi a 8 osztály elvégzését illetően az utóbbi évtizedekben. Ezentúl javult az arány a szakiskolát elvégzettek körében is. A probléma ott van, hogy ezeket a teljesítményeket a piac nem értékeli és ez a rendszerváltás után nyilvánvalóvá vált. Nagyon sok roma család tapasztalta meg azt, hogy milyen elveszíteni az addigi biztos állást. Ez a családon belül is egy traumát jelent, illetve erőforrás hiányhoz vezet. Ezekből következtethető, hogy a középiskola elvégzésének esélye szignifikánsan csökkent a leszakadó csoportok körében.

Az iskolai szegregáció további nehézségeket okoz. Miután a rosszabb körülmények közül érkező gyerekek több pedagógiai munkát igényelnének, ezért az ott tanító tanárok túlterheltek lesznek. Erre gyakran úgy reagálnak, hogy lejjebb szállítják a követelményeket, ami a tanulók motiválatlanságához vezet. Ez egy ördögi kör.

Egy másik okozati viszony, hogy amennyiben összesűrítünk problémás gyerekeket, akkor könnyen kialakulhat egy a tanulással szembehelyezkedő szubkultúra.

Egy harmadik magyarázat (közgazdasági) szerint a tanárok munkaterhelésének a növekedése változatlan bérek mellett relatíve leértékeli a tanári fizetéseket a problémásabb helyeken. Ez pedig a tanárok kontraszelekciójához vezet.

Az előadó ezután mutatott egy érdekes adatot. A disszimilaritási index, amely azt mutatja meg, hogy a kisebbségi tanulók hány százalékának kellene helyet cserélnie többségi tanulókkal az iskolák között, hogy minden iskolában az adott térségben jellemző átlagos arányszám teljesüljön, a rendszerváltás óta folyamatosan növekszik országosan, városi és kistérségi szinten egyaránt.

A Társadalomelméleti Kollégium szervezésében:

Helyszín: Fővám tér. 8. BCE főépület, 3. emelet 332. terem

Cím: Hogyan szerezzünk pénzt, ha mélyszegénységben élünk?

Alcím: Uzsorakamat, mikrohitelezés, közösségi kölcsön

Kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:

Pásztor Eszter, civil aktivista

Petrovics Péter, szoftverfejlesztő, Noba.hu

Tulassay Zsolt, közgazdász, BCE

Varró Szilvia, újságíró, Magyar Narancs

Miért rossz az iskolai szegregáció?

December 3-án a Széchenyi István Szakkollégium vendége Mohácsi Erzsébet volt, Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratórium elnöke. Alább egy összefoglaló a beszélgetésről.

A beszélgetés elején röviden bemutatta, hogy mivel is foglalkozik immár 5 éve az alapítvány: a szegregáció különféle formái ellen harcolnak a honi oktatásban.

A közvetlen szegregációról beszélünk, amikor teljesen elkülönítve, más-más iskolában tanulnak a roma és nem roma tanulók, vagy egy iskolán belül külön épületet kapnak, de létezik osztályok közötti és osztályon belüli, tagozatonként megtestesülő elkülönítés is.

A közvetett szegregációval is foglalkoznak, azokat a folyamatokat próbálják felfedni, melyek által kevésbé tetten érhető módon ugyan, de elérik, hogy a roma és nem roma gyerekek külön tanuljanak.

Ahogy Mohácsi rámutatott, ma az államnak nincsen ellenőrző funkciója, a törvényei betartatását jelenleg nem kíséri figyelemmel. Ezt a hiányzó szerepet kívánják az alapítványnál betölteni a hátrányos helyzetű gyerekeket ért sérelmek esetében. A tevékenységük szokásos menete kétlépcsős: a problémás ügyekben először tárgyalásokkal igyekeznek meggyőzni a másik felet, hogy szüntessék meg a fennálló áldatlan helyzetet, majd ha ez nem sikerül, akkor bíróságra viszik az ügyet. Céljuk, hogy minél több precedens értékű ítéletet érjenek el a bíróságokon, hogy ezzel megnöveljék e jogsértő magatartás kockázatát.

Az oktatás területén elsősorban azt szeretnék elérni, hogy megvalósuljon a valódi esélyegyenlőség, a normatíva-felhasználások ellenőrzése és a minden gyermeknek biztosított minőségi oktatás. Utóbbi egyik legfontosabb eszközének a tanfelügyelet intézményének visszaállítását tartják.

A szegregáció növeli a munkanélküliséget

Mohácsi hangsúlyozta, hogy a szegregáció nem csak törvényellenes, hanem kártékony társadalmi-gazdasági hatásai is vannak. Ezek közül kiemelte, hogy sok szegregált iskolában kihasználatlan kapacitások vannak, így fenntartásuk drágább az optimálisnál. Hosszabb távon pedig a szegregált iskolák munkanélküliséget termelő hatásával kell számolni, hiszen az onnan kikerült diákok nem kapnak versenyképes tudást, amivel jobb középiskolákba felvételizhetnének, a szakiskolákban pedig döntő többségében nem a munkaerő-piaci igényekhez igazodó oktatás folyik.

A feszültség forrása a szülők és diákok körében Mohácsi meglátása szerint abból fakad, hogy nem ismerik egymást a romák és nem romák. A tanároknál pedig az okoz gondot, hogy tudják, a roma tanulók általában nagy lemaradásokkal küszködnek mire iskolába kerülnek, így ők plusz foglalkoztatást igényelnének, ami többletterhet ró rájuk.

Az óvodában kezdődik

A beszélgetés során szóba került az óvodai szegregáció léte is. Ezzel kapcsolatban vendégünk rámutatott, hogy bár van Magyarországon elvileg annyi férőhely, mint ahány óvodáskorú, de ezek nem gyerekszám-arányosan oszlanak el. Ebből adódóan vannak olyan körzetek, ahol egy évvel hamarabb kell a szülőknek ez irányú igényüket benyújtani, s itt előnyt élveznek a dolgozó családok gyerekei, hiszen őket valóban nem tudják hová tenni napközben. Mohácsi azonban rámutatott, hogy az óvodába járatásra a munkanélküli szülők gyerekeinek más szempontból nagyobb szükségük lenne, hiszen itt más mintát is látnának, más környezetben is érné őket szocializációs hatás, mint a hátrányos helyzetű család. Mohácsi szerint ott, ahol nem is akarják a roma szülők beadni a gyereküket óvodába, pozitív ösztönzőkkel kellene rávenni őket erre, például ösztöndíjjal.

Az óvodai szegregáció hatása meghatározó már az általános iskolába kerüléskor is, mert sokszor kisegítő iskolákba küldik e gyerekeket azzal az indokkal, hogy nem jártak óvodába és túl nagyok a lemaradásaik a kortársakhoz képest. Ezekben az iskolákban felülreprezentáltak a romák, s önmagában árulkodó tény, hogy a speciális képzést igénylő gyerekek aránya Magyarországon 7 %-körül van, míg más európai országokban ennek csupán fele, harmada. Mohácsi feltételezi, hogy nincs ekkora arányú különbség országonként, itt valójában arról van szó, hogy egyfajta pótcselekvésként sorolják ide sokszor indokolatlanul a magatartásproblémás roma gyerekeket. Ezt bizonyítandó elmesélte, hogy megvizsgáltak egy ilyen iskolában kb. egy tucat roma gyereket külső szakértőkkel, akik egyöntetűen állították, hogy nincsen semmilyen értelmi fogyatékosságuk. Ezt az ügyet is perre vitték, de mivel a bírósági szakértői bizottságokba ugyanazokat az embereket ültették, akik ezeket a gyerekeket 6-7 évvel azelőtt speciális képzést igénylőknek sorolták be, természetesen megerősítették akkori szakvéleményüket és az elmarasztaló ítélet elmaradt. A kudarc ellenére statisztikailag kimutathatóan csökkent azokban a megyékben a kisegítőbe íratott roma gyerekek száma, ahol az alapítvány ilyen jellegű bírósági eljárást indított.

Mi a megoldás? - Új felosztás

További példaértékű előrelépésről számolt be Mohácsi Hódmezővásárhelyen, ahol feltérképezték a hátrányos helyzetű gyermekek lakóhelyeit, majd ez alapján úgy osztották fel újra az iskolakörzeteket, hogy mindenhova egyenlő arányban kerüljenek. Emellett együttműködési megállapodást írtak alá az ottani egyházi és alapítványi iskolákkal, melyben kikötötték, hogy nekik is kötelező felvenni hátrányos helyzetűeket. Természetesen a szabad iskolaválasztás joga továbbra is megmaradt, pusztán az iskolák szabad diákválasztása szűnt meg az intézkedések nyomán.

A szegregáció felszámolására Mohácsi szerint a borsodi térség teljes egészében cigányok lakta falvaiban is van lehetőség: meg kellene szüntetni a helyi kisiskolát és busszal a környékbeli nagyobb települések iskoláiba kellene vinni a gyerekeket.

Az alapítvány munkája során a roma önkormányzatokkal is sokat van kapcsolatban. Utóbbi teljesen alá van rendelve a települési vezetőségnek - még saját bankszámlája sincs -, így velük szembenálló véleményt ritkán mernek megfogalmazni. Aki ezt mégis megteszi, arra sokszor a teljes anyagi ellehetetlenítés vár. A polgármester és a képviselők pedig újraválasztásuk érdekében a többségi szavazóknak kívánnak kedvezni. Így fordulhatott elő például Hajdúhadházán, hogy az egyenlő bánásmód törvényét megszegték az iskolai szegregáció egyik fajtájával, amit a Legfelsőbb Bíróság is kimondott 3 év pereskedés után. Ennek legsúlyosabb következménye az lett, hogy nem pályázhat a település uniós forrásokra.

A minisztérium most épp nem vevő a témára

Mohácsi a közönség egyik kérdésére válaszolva elmondta, hogy a mostani minisztériummal kevésbé szoros és együttműködő a kapcsolat, mint az előzővel, s nem is veszik igénybe az általuk készített tanulmányokat, javaslatokat. Hangsúlyozta sokéves tapasztalatát: minden személyfüggő, akár az osztályteremben, akár a minisztériumban vagyunk. Ha van akarat a szegregáció csökkentésére, akkor annak megtalálják a megfelelő módját.

Egy másik kérdező arra volt kíváncsi, vajon a pedagógusképzésben megjelenik-e a szegregáció kérdésköre. Mohácsi kevés példát tudott hozni arra, hogy mely tanárképzőkőn folyik róla szó, ilyen a szegedi vagy pécsi egyetem (általában ott, ahol romológus képzés folyik). Saját tapasztalatból is tudja, hogy a gyakorlóiskolákban alulreprezentáltak a problémás gyerekek, így erősen kétséges, hogy eredményesen készítik-e fel a leendő tanárokat a valódi élethelyzetekre. Ahol mégis van lehetőség jelentkezni ilyen jellegű külön gyakorlati kurzusokra, kevesen használják ki.

Végül a közvetett szegregációs eszközökről esett egy kevés szó, ezekkel kapcsolatban előadónk elismerte, hogy sokkal nehezebb bizonyítani létüket, sokszor éppen azért, mert a romák meg sem próbálnak jelentkezni azokba az osztályokba, amelyről úgy gondolják, hogy úgysem vennék fel őket.

Kattints ide!

A Magyarország 2030 nem egymástól elszigetelt emberekre, hanem élő és régóta működő közösségekre épít. Ezek a szakkollégiumok közösségei. A 327 szakkollégista, akik életre hívták ezt a kezdeményezést, sok-sok különböző helyről jöttek. A különböző kollégiumok tagjainak még többnyire csak az előadásokon volt alkalmuk találkozni egymással. A jövőben szeretnénk kicsit szorosabbra fűzni a szálakat, és megerősíteni az eddig létrejött kapcsolatokat. Egyidejűleg nyitottá is tesszük az informálódás lehetőségét azok számára, akik nem szakkollégisták, de érdekli őket a kezdeményezés. Tehát akár a 327 egyike vagy, akár új érdeklődő, a facebook csoporton keresztül tarthatjuk a kapcsolatot!

Hozz létre fórum témát, tölts fel fotókat és videókat, szólj hozzá az üzenőfalon, hívj meg másokat is!

A faláttörésről és rólunk még több:

VIDEÓ - 168 óra

Hírszerző cikk

Világgazdaság cikke

Még egy videó

Sikeres volt a Rajk László Szakkollégiumban megtartott felvezető előadás, ahol a vendég Szelényi Iván volt. A rendezvény teltházas volt, úgyhogy elégedettek vagyunk. :) Hamarosan újra találkozunk!

Ez volt a "De a mienk! - Magyarország 2030" vitasorozat megnyitó eseménye, ahol felépítettük Magyarország problémafalát. A falra ráírtunk valós problémákat, majd átfestettük és elfedtük ezeket álproblémákkal. Végül áttörtük ezt a falat, ez a pillanat látható az első fotón. Olvasd el nyilatkozatunkat, hogy megtudd, kik vagyunk!

A magyar közállapotokat leginkább a válság szóval szokás illetni. Beszélhetünk társadalmi, gazdasági vagy erkölcsi válságról, erről lehet és kell vitatkozni, de annyi mindenképpen mondható: bajban van az ország. A gazdaság valóban nem teljesít fényesen - a nemzetközi pénzügyi krízistől függetlenül sem. A demográfiai problémák nem enyhülnek, a szociális ellátórendszerek hatékony és szolidáris működése nem megoldott, a legszegényebb rétegek és a cigányság helyzete több mint riasztó. Az elharapódzó korrupció megbénítja az ország működését. A politikai közösség tagjai között a bizalmatlanság és az ellenségkeresés vált általánossá.

A falvakban és városokban tapintható a frusztráció. S miközben a problémák régóta látványosak, sem az állam, sem a pártok, sem az értelmiség, sem a civil szféra nem képes hiteles, átgondolt, strukturált válaszokat kínálni Magyarország sorskérdéseire.

Válaszok értelmes párbeszédből, vitákból keletkeznek: amelyekben fontos problémákról esik szó, logikailag konzisztens álláspontok ütköznek, az érveket hazai és nemzetközi tapasztalatokkal, valamint szakmai ismeretekkel támasztják alá. Ilyen hozzáállással csak elvétve találkozhatunk ma. Bár egyre erősödik a konstruktív kritikai hangnem az új médiában, és a blogszférában, az újságok jó részéről még mindig süt a pártpolitikai elfogultság. A politikai közbeszédben a témák feldolgozása nem eltérő álláspontok vagy elvek mentén zajlik, hanem a különböző oldalak háborús logikája szerint. Ebben nagy felelősség terheli az értelmiséget is.

A rendszerváltás eufóriája, majd a nagy kiábrándulások után ma újra szükség van arra, hogy mi, egyetemi hallgatók a közügyek felé forduljunk, és vitákat kezdeményezzünk az általunk fontosnak vélt kérdésekben.

Terjedőben van az állampolgári apátia és cinizmus, de mi nem szeretnénk belenyugodni ebbe az önmagát gerjesztő folyamatba. Újra szeretnénk értelmezni a politizálás fogalmát a XXI. század Magyarországán, hogy újra örömmel lehessen közéleti kérdésekben állást foglalni, közéleti vitákban részt venni.

Divatba hozzuk a politikát!

Beszélgetéssorozatot indítunk „… de a miénk" - Magyarország 2030 címmel, ahol a Magyarországot érintő legégetőbb kérdéseket tárgyaljuk meg. Célunk, hogy kiderítsük és a közvélemény elé tárjuk: milyen lehetőségek állnak az ország előtt. Nem érezzük feladatunknak, hogy kész javaslatokat dolgozzunk ki a politika számára, hogy forradalmárkodjunk, de azt sem fogadjuk el, hogy csendben várakozzunk, amíg eljön számunkra is a '70-es, '80-as évek kilátástalansága. Tenni akarunk azért, hogy húsz év múlva, amikor mi kerülünk döntési, cselekvési helyzetbe, ne egy kényszerpályákon mozgó országban éljünk. Nekünk, fiatal egyetemistáknak az a célunk, hogy vitát generáljunk, véleményt mondjunk, és arról beszélgessünk másokkal, amit fontosnak tarunk, ami minket is érdekel.

Teremtsük meg közösen a számonkérő nyilvánosságot!

A felhívást aláíró, a Magyarország 2030-at kezdeményező 267 szakkollégista:

Az M2030 felvezető előadója Szelényi Iván lesz. Mindenkit várunk kedden 21 órától a Rajk László Szakkollégiumban (Horánszky u. 6.).

Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, 1938 április 17-én született Budapesten. 1956-ban kezdte meg tanulmányait a Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán. 1960-ban végzett, első munkahelye a Központi Statisztikai Hivatalban volt. 1963-ban került a Szociológiai Kutató Intézetbe, ahol 1967-ben tudományos titkár lett, 1970-től pedig a településszociológiai osztály vezetője.

Konrád Györggyel közösen több szociológiai szaktanulmányt publikáltak, majd 1974-ben megírták a nagy port kavart “Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz” című történetfilozófiai esszét. A létező szocializmus elleni lázadás jelképévé vált könyvben azt fogalmazták meg, hogy az osztályellentétek nem tűntek el, s egy új uralkodó osztály van kialakulóban. A kéziratot a hatóságok lefoglalták s a hatalom válaszút elé állította a szerzőket. Vagy felhagynak tevékenységükkel, vagy kivándorolnak. Szelényi 1975 májusában hagyta el az országot.

Szelényi, jelenleg a Yale Egyetemen tanít szociológiát. Kutatási tevékenysége rendkívül széles skálán mozog: Társadalmi konfliktusok, elitkérdés, kapitalizmus, városszociológia.

Szelényi Iván november 25-én 21 órától tart előadást a Rajk László Szakkollégiumban (Horánszky u. 6.), "Romák Közép- és Dél-Európában - Összehasonlító és történeti perspektívák" címmel. Az előadásra és az azt követő beszélgetésre minden érdeklődőt szívesen várunk!

Rövid összefoglaló az előadásról:

Szelényi Iván előadásában azt az elemzését ismertette, amely egyrészt egy 1989 és 2000 közötti csenyétei terepmunkán és demográfiatörténeti kutatáson, másrészt egy Romániát, Bulgáriát és Magyarországot érintő összehasonlító 2000-es kérdőíves felmérésen alapul.

A fő állítás a cigányság országonként eltérő társadalmi szituációját helyezte elméleti keretbe: míg Bulgáriában a romák területileg szegregáltan élnek, alsó kaszt jellegű társadalmi csoportot alkotva, addig Magyarországon a rendszerváltás után az alsó osztályhelyzetből kitörő és asszimilálódó kisebbség mellett a cigányság többségét az underclassba zuhanás jellemzi. Ennek a helyzetnek elsősorban történeti okai vannak, az egymás követő rezsimek cigánypolitikáinak hatásai álltak össze a jelenlegi helyzetté.

A kutatásról részletesebben itt olvashatsz.

A cigányság fundamentális problémáiról beszélgettünk Zsigó Jenővel a Bibó István Szakkollégiumban. Ez volt a Magyarország 2030 "nulladik" előadása. A sorozat 25-én a Rajkban folytatódik.

Zsigó Jenő szerint a cigányok civil önszerveződéseit tudatosan bomlasztották szét, és hoztak létre egy olyan Országos Cigány Önkormányzatot, amely diszfunkcionális, nem alkalmas az érdekképviseletre, és nem szolgálja a cigányság érdekeit, miközben évtizedes mulasztásos alkotmánysértés, hogy a cigányságnak nincsen parlamenti képviselete.

Részletek az előadásból alább jegyzet formában.

A túltámogatottság tévhite

A cigányokkal kapcsolatos tévhitek közül külön kiemelte a „túltámogatottságot”, mint az egyik legelterjedtebbet. Valójában a rendszerváltás óta a cigányságnak címzett 100 milliárd forintból csupán 20 milliárd jutott el nyomonkövethetően a cigányokhoz. A maradék 80 milliárdról semmit nem tudni.

Hogyan verték szét a cigány önszerveződést

Zsigó Jenő beszélt az ún. „Krumplibogár Akcióról” is. Az Autonómia Alapítvány támogatási rendszerét csúfolják így. Ugyanis a támogatások feltételéül azt szabták Zsigó szerint, hogy a támogatott lépjen ki minden roma civil szervezetből, aminek addig tagja volt. A cél az volt, hogy megbontsák, és leépítsék a cigányok civil önszerveződéseit. Tették mindezt azért, mert a „cigány önszerveződés veszélyezteti a magyar nemzeti egységet”. Az Autonómia Alapítvány pénze Zsigó szerint amerikai és európai konzervatív alapítványok adományaiból volt.

Zsigó szerint a cigányság önszerveződésének leépítése, szétverése tudatos terv volt. Mint ahogyan abban is teljes egyetértés volt a döntéshozók között, hogy „a cigány önkormányzatok nem lehetnek az önszerveződés terepei.” Ezért a cigány önkormányzatokat diszfunkcionálissá tették. Az kormány máig az Országos Cigány Önkormányzatot tekinti az egyetlen tárgyaló partnernek a cigányság felé. Teljesen figyelmen kívül hagyja a cigány civil társadalmat.

A kisebbségi törvény cigányellenes törvény

Az OCÖ-t  úgy alakították ki, hogy ne legyen lehetőség benne a valós érdekaggregációra, és érdekartikulációra. A győztes mindent visz elve érvényesül, az arányosság elvét teljesen kihagyták megalkotásakor.

A kisebbségi törvényt ezért inkább „cigányellenes törvénynek” szokták szerinte nevezni, mert egypártrendszert hozott létre a cigány érdekképviseletben.

Történt mindez úgy, hogy közben „a cigányságot kizárták a vagyon újraelosztásából, és kizárták a politikai tőke újraelosztásából is”. Mulasztásos alkotmánysértés, hogy még mindig nincsen a cigányságnak parlamenti képviselete.

"A mai magyar társadalom azt játssza, hogy most a cigányság okán fasizálódik”.

Míg régen a fajgyűlölet passzív formában volt jelen, ma már az aktív fajgyűlölet is megjelent, sőt nemes feladattá vált.

Zsigó visszautasítja a cigány nemzetépítést, mint lehetőséget. Ő a megoldást a cigány civil társadalom, a cigány önszerveződés erősítésében látja.

Zsigó ismertette a Roma Parlament javaslatait:

-         A kisebbségi önkormányzatok ne a települési önkormányzatoktól kapják a működési költségeikhez szükséges forrásokat. Normatív támogatásra van szükség, ami legyen arányos a település cigány lakosságának számarányával.

-         A roma civil szervezetek alanyi jogon kapjanak támogatást. Fel kell tenni a kérdést, hogy össztársadalmi érdek-e a cigány önszerveződés erősítése, és ha igen, akkor erre forrásokat kell elkülöníteni.

-         Képviselőiket a romák választhassák meg.

-         A cigányok parlamenti képviselete legyen megoldott. A magukat cigánynak vallók (cigány szervezetek igazolásával) lehessen választók. Az ország legyen egy választókerület a roma képviselők megválasztásakor. Jelölhessenek képviselőt az cigány önkormányzatok, és a többszáz cigány civil szervezet is.

A szabad identitásválasztás

Zsigó elmondta, hogy a szabad identitásválasztással kapcsolatban előfordulnak visszaélések, sokan cigánynak vallják magukat csupán azért, hogy a pályázatukban +4 pontot szerezzenek, vagy roma ösztöndíjra pályázhassanak. Az ösztöndíjakra például ma is a cigány önkormányzatok igazolásával lehet csak pályázni, de több száz esetben előfordult, hogy hamis igazolásokat adtak ki.